Prózai alkotásaimból: 

FEJEZETEK EGY HÁNYATOTT SORSÚ LÁNY ÉLETÉBŐL 

 

A sors mindenkinek mást írt meg az élete nagy könyvébe. Juditnak azt, hogy sokat kell szenvednie. Amióta nyiladozott az értelme semmi mást nem látott otthon, mint azt, hogy az anyja és az apja állandóan veszekedtek, és kivétel nélkül minden esetben verekedésbe ment át a hatalmas szócsata. Az apja ütötte, rúgta az anyját, ahol csak érte, az pedig karmolt, mint a macska és vállfával ütött hatalmasakat oda, ahová éppen tudott. A végén az apjából milliónyi helyről szivárgott a vér ugyanúgy az arcán, mint a többi csupaszon lévő testrészén. Az anyján szintén színes foltok, amik később kék és zöld színekben mentek át. Judit olyankor a szoba sarkába húzódott és olyan kicsire gömbölyödött össze, amilyenre csak tudott. Nagyon félt. 

Őt az apja soha nem ütötte meg. Annál többet kapott az anyjától. Amikor a munkája miatt az apja napokig távol volt, az asszony az összes keserűségét a gyerekén vezette le. Okkal és ok nélkül ütötte, kukoricaszemre térdepeltette és látszott, hogy élvezi a gyermek tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát. Mert ugye ő volt a nagyobb és ez által fizikailag is erősebb. Judit egész testén, de főleg a hátán gyakran éktelenkedtek „hurkás” nyomok, mert így nevezte el a vessző által okozott csíkokat. Azzal verte az anyja. Kiment a parkba, letört egy gallyat, az volt a „fegyvere”.

 Így élt éveken keresztül, rettegésben, lelkileg teljesen megalázva és hatalmas szomorúságban. A szomszédok úgy viselkedtek, mint a strucc a homokba dugott fejével. Semmit nem akartak hallani és látni. A magánszférát mindenki tiszteletben tartotta. Senkit nem érdekelte, hogy ő mennyit szenved. Néha arra gondolt, hátha valaki feljelenti őket, és akkor történik valami csoda. Bár nagyon nem szeretett volna intézetbe kerülni. El is vetette ezt a gondolatot.

Judit tíz éves volt, amikor a szülők végre elváltak. Ő lelkileg teljesen összetört az elmúlt évek alatt. Az apja elköltözött tőlük, őt az anyjának ítélte a Bíróság, ketten maradtak. Judit azt gondolta, most már jobb lesz, nem lesz ideges az anyja. Tévedett. Szinte ugyanúgy folytatódott minden. Már vele veszekedett, őt szidta lépten-nyomon és továbbra is verte, büntette. Ami még rosszabb volt, hogy emellé jöttek-mentek a pasik. Volt elvált férfi, voltak nősek és volt, aki éppen a sittről szabadult lopásért. Mindegy volt ki az illető, csak férfiből legyen. Évek teltek el, tizennégy éves bakfis lány lett, csinos kis teremtés. Az anyja egyik pasija, aki nős volt, őt is megkörnyékezte. Remegett a félelemtől. Úgy tudta intézni a férfi, hogy néhány percre kiküldte az asszonyt kávét főzni vagy valami másért, és akkor megsimogatta a melleit és meg akarta csókolni, ami ellen Judit tiltakozott, és közölte, ha nem hagyja békén sikítani fog. A csók csak annyiban sikerült, hogy érezte a férfi nyelvét, de szorosan összezárta a száját, nehogy sikerüljön neki. A pasas megfenyegette, hogy megöli, ha meg mer mukkanni. Őt bizony nagyon vonzza a szűz, gyermeki ártatlan test, és addig nem nyugszik, amíg ki nem próbálja, milyen egy gyereklánnyal a testi szerelem.  Megígérte, hogy ő fogja megszabadítani a szüzességétől. Judit annyira félt, hogy nem mert mukkanni sem. Magas, őszes, bajuszos idősebb ötven körüli férfi volt, már húsz éve nős, gyermekük azonban sosem született. Világ életében szoknyapecér volt. Judit egészen pici korától ismerte őt és a feleségét is, mert a pasas az apjával dolgozott. Onnan tudta a magánéletüket is. És pont ez kellett az ő hülye anyjának. Nem tudta mit tegyen. Rettegett, hogy mi fog történni, úgy kellett intéznie a dolgát, hogy éppen el kelljen mennie valahová, amikor tudta, hogy ez a disznó jön. Az anyja persze nem akarta engedni. Hazudni bármit, csak ne kelljen még látnia sem. Undorodott tőle. Megpróbálta az anyjának egy este elmondani félmondatokban, hogy úgy látja másképp néz rá a Gábor, mint azt illene, de az anyja nekiállt ordítozni, hogy biztosan kikezdett vele, mert az nem is olyan, hogy kislányokra  fájna a foga. „Minden szavad hazugság. Egy kis kurva vagy, biztosan mutogatod magad, és szeretnéd csak azt, amit mondasz”  ordított az anyja és még két hatalmas pofont is lekevert mellé. Nem hitte el, amit mondott, pedig csak pedzegette a dolgot. Azt nem is merte elmondani, hogy megfogta a melleit is, és hogy a nyelvét is be akarta dugni a szájába. Ha még azt is elmondta volna, nem is tudja, mi történik. Egy volt a lényeg, az anyja hazugnak nevezte, és nem hitte el, amit mondott.   Soha nem mondhatott el neki semmit, mert azonnal az ordítozott vele, soha nem kérdezhetett tőle semmit, mert elküldte a hülyeségeivel a francba. A lányokat érintő gondjait is a suliban beszélte meg az egyik lánnyal, mert még a felvilágosítástól, a lányok havi bajának az elmondásától is teljesen elzárkózott. A barátnője Kati  volt éveken keresztül, az ő anyjától tudta meg, mi az a menstruáció. Ezek miatt sosem szerette az anyját úgy, mint más gyerek, mert amióta az eszét tudja, csak bántalmazta, de most aztán még jobban meggyűlölte. Miért nem hisz neki? Miért imádja feltétel nélkül azt a szemét disznót? Mit tegyen? Nem mondhatja el senkinek a nagy titkát. Nincs senkije, akiben megbízhatna. A nagyanyja, akiből csak egy van öreg és szégyellné is kiteregetni az ő nagy bánatát. Ki tudja, hogy mit mondanának? Lehet, hogy őt tartanák hibásnak. Pedig ő semmit nem tett csak ült a szoba sarkában és olvasott, amikor az a senkiházi megkörnyékezte. Pfuj, de undorító volt. Attól kezdve sokszor felébredt éjszaka,  rémálmai voltak. Azt álmodta, hogy az utált Gábor magáévá akarta tenni, ő hadakozott, mart, ütött és mielőtt bármi történt, felébredt. Haja és teste csupa víz volt, úgy kiverte a veríték, egész testében remegett és nem mert az anyjának szólni, nem tudott hozzábújni mert biztos volt benne, hogy megint őt fogja okolni mindenért. Pedig mennyire gyűlölte azt az embert. És mennyire szeretett volna valakivel megbeszélni mindent. Nagyon fájt neki, hogy az anyja teljesen eltaszította magától. Néha úgy érezte, hogy nem is ő az anyja. Biztosan örökbe fogadták, azért utálja őt annyira. Mert utálta, annyi szent. Minden megnyilvánulásában azt érezte, hogy púp az anyja hátán. Annyira irigykedett, amikor a suliban Mariann, az egyik évfolyamtársa  arról mesélt, mennyire klassz csaj az anyja. Mindent el lehet neki mondani, olyan, mintha barátnők lennének. Naponta zengedezett az imádott anyukájáról, Judit pedig legszívesebben sírva fakadt volna. Annyira irigyelte, hogy van olyan lány, aki mindent elmondhat az édesanyjának. Ő pedig csak gyűlölni tudja a saját szülőanyját…ha egyáltalán az. De szent meggyőződése, hogy nem. Úgy bánt vele amióta csak az eszét tudja, mint egy fölösleges nyűggel. 

Amikor egyedül volt, sokat sírt. Fogadalmakat tett önmagának, ő soha nem fogja megverni a gyerekeit, ő jó anya lesz és hasonlókat. Aztán egyszer az anyja azt mondta, nem tartja tovább. Talált neki egy fiút, aki feleségül veszi. Már mindent megbeszélt a sráccal. Judit éppen a harmadikat végezte el a gimiben. 

Még komolyan fiú sem volt az életében, mindenkitől menekült. Néha elment egyik-másik sráccal moziba, volt, hogy csókolózott is egy kicsit, de rögtön elfogta a félelem. Félt mindentől és mindenkitől, hála az anyjának., és az undorító pasasának. Nem akarta a sulit otthagyni, de az anyja közölte, elege van belőle, most már ő is élni akar. Mintha nem azt csinálta volna addig is. Csavargott, nem járt rendesen haza, nem főzött, nem mosott, azt az öreg anyjára, (akit idő közben átmeneti időre odacsalt) meg a tini gyerekére hagyta, mindössze egy évben kétszer kitakarított. Csak a pasik érdekelték. Judit nem tudta, miért kellett neki megszületni. Ő nem kérte, hogy legyen. Akkor pedig fel kellett volna a szüleinek tisztességgel nevelniük. Ők akarták, hogy gyerekük szülessen. De minek? Nem kérte az életét, kapta. De miért? Ezen sokat töprengett. Csak annak kellene gyereket szülni, aki szeretettel fel is neveli. Ő csak akkor fog gyermeket vállalni, ha érzi, hogy szeretni is fogja. És ha lesz egy olyan társ mellette, aki szeretni fogja őt. És ő is viszont szereti.

Nagyon el volt keseredve, amiért az anyja így eldobta magától. És hogy kényszerből férjhez kell mennie. Egy részből jó dolog lett volna, mert megszabadulhat a verésektől, mert azt az anyja már sportszerűen űzte vele annak ellenére, hogy gimnazista volt. De mégis! Ő túl fiatalnak érezte magát az asszonyi sorsra, a házasságra. És még lenne egy év. Ha nem akarja elveszíteni a hármat, estin kell elvégeznie. 

És különben is. Még azt sem tudta, mi a szerelem. Még nem volt igazán komolyabb fiúja sem. Egyetlen fiú akadt neki egyszer, aki nagyon szimpatikus volt, tetszett neki nagyon, de amikor az anyja meglátta őket, közölte, hogy ezt nem. Akkora magas mint ő, és szóba sem jöhet mellé egy ilyen kölyök. Neki szép, magas férfi kell a lánya mellé. Akit kinézett neki, annak még a válláig sem ért. Teljesen bele volt betegedve. Mi legyen? Nem tudta, mit kellene tennie. 

A könyvekből olvasott a mindent elsöprő szenvedélyekről, ő azonban nem tapasztalta még meg. Még érintetlen volt. 

És akkor bejött az a srác, akit az anyja megfűzött. Nem is tetszett neki. Igaz régóta ismerte, de soha nem gondolt arra, hogy neki ilyen alak kellene. Főleg nem férjnek. Magas, fekete hajú és csöppet sem szimpatikus. És egyáltalán! Mi az, hogy az anyja fűzi a háta mögött, hogy vegye őt feleségül? Ők ketten megbeszélnek mindent, döntenek a sorsa felől. Ez olyan középkori marhaság. Ahelyett, hogy udvarolt volna neki, moziba vitte volna, virágot vásárolt volna neki. De semmi ilyesmi, sőt még hasonló sem.

 Később azonban kiderült, hogy az anyjának kellett ez a fiatal pasi is, azért fenyegetőzött azzal is, hogy kirúgja otthonról, ha nem megy hozzá feleségül. 

Az esküvő előtt azonban hadakozások, veszekedések. „Apád alig fizet valamit, én nem tartalak tovább, sokba kerülsz”, mondta az anyja. Férjhez mész és kész. Tisztességesen. És nem engedte még szóhoz sem jutni. Hiába mondott bármit, az anyja azt mondta vagy férj, vagy intézet vagy mehet,  amerre lát. Teljes kilátástalanság a jövő… Judit beadta a derekát, inkább esküvő, de már akkor eldöntötte, hogy el fog válni. Akkor már nem szólhat bele senki az életébe. Összesen hatan voltak az esküvőn. Nem ilyen esküvőről álmodott, és főleg nem ilyen férjről. Csendben zajlott szinte titokban. Aztán úgy döntött, mégsem lesz a férje prédája. Tudta, hogy ez az egyetlen, ami miatt azonnal elválasztják a férjétől akkor is, ha az nem akarja. Ezért a férfi hiába könyörgött, nem adta oda magát neki. A férje abban bízott, majd megszelídül ez a kis vadóc, de tévedett. Soha nem lett az övé. Pár hónap múlva beadta a válópert, és azonnal kimondták a válást. Ugyanis orvosi papírt vitt arról, hogy érintetlen. Akkor már nem érdekelte, hogy az anyja szerelmi viszonyt folytatott a fiatal vővel is, nem csak a saját maga által becserkészett pasikkal.

A gyűlölete ekkor már határtalan volt az anyjával szemben. 

Aztán gondolt egyet és férjhez ment egy nála tizenöt évvel idősebb férfihez. Az anyja lehordta mindennek, hogy szégyent hozott rá, mert egy inkább egy apjának beillő korú férfihez képes volt hozzá menni. Mindenhol lekurvázta, lejáratta a lányát. Rokonok, ismerősök, nem számított semmi. És mindezek után megkörnyékezte a második vejét is, de sikertelenül. Az nem volt hajlandó szerelmi viszonyt folytatni az anyósával, aki mindössze öt évvel volt idősebb nála. Büszke volt a rendkívül fiatal, csinos feleségére. Büszkén mutogatta mindenkinek. Született is három gyönyörű gyermekük, ami mindkettőjüknek hatalmas örömöt jelentett.

Judit anyja viszont még a nagy titokban megtartott esküvő után közölte, hogy többé nem ismeri a lányát. De Juditot ez nem érdekelte már. Igaz anyósa sem volt, mert a férje szülei már évekkel azelőtt elhunytak, mint ahogyan ők megismerték egymást. „Pedig imádnának téged  a szüleim, az unokákról nem is beszélve.” mondogatta a férje. 

Amikor aztán az anyja üzenetet küldött, hogy férjhez megy egy vagyonos férfihez, és ne zaklassa, sőt kerülje el, mert nem kíváncsi rá és főleg ne zavarja az ő új boldogságát, és más városba költözött, Judit zokogva borult az üzenetet átadó közös ismerős idős hölgy nyakába. Az pedig két gyermekes anya lévén nem igazán értette, hogy egy anya hogy dobhatja el egyetlen gyermekét. Sőt, azt sem tudja, hogy unokái vannak. És még egy képeslapot sem tud ez a kis fiatal teremtés értesítés gyanánt postázni, hisz senki nem tudja hová költözött. Kegyetlen ember, kegyetlen némber. A saját gyermekét képes volt megtagadni. Azt sem tudja, milyen gyönyörű unokái vannak. Egészséges gyermekek, akiket nagy szeretetben nevelnek. Az anyjukat pedig hatalmas büszkeség tölti el, amikor végigmegy velük az utcán.  Pedig voltak nagyon nehéz napjaik. Volt, hogy Judit élet-halál között feküdt kórházban, amikor a héthónapos kisfiának szintén az életéért küzdöttek az orvosok. Senki segítségük nem volt. Judit az apját sem látta évek óta, csak annyit tudott, hogy ismét megnősült, gyereke is született, és hogy az új asszonya örült, hogy férjhez ment a sosem látott mostoha lánya, mert nem kellett tovább tartásdíjat fizetni. 

A házaspár a legnagyobb nehézségek ellenére is kitartott egymás mellett. 

 

A szeretet, a megértés, az egymás elfogadása átsegítette őket mindenen.